november 13.
Szemed sugarában mosdik a reggel,
Zenét zendülő, dobbanó szívvel.
Illata a vidáman szárnyaló szeretetnek,
Lágyan öleljen mosolygó köszöntése!
Vonóját emeli a hegedű derűbe,
Ihletet hangolva ritmust kelteget.
Ajkadon dallam és én féltve ölellek!
Erdő, erdei, erdő mellett lakó
Latin eredetű, a Szilviusz férfinév női párja, a római mitológiában Rheda Szilvia Numitor leánya, Romulus és Rémusz anyja
Feladata környezetét szolgálnia. Erre kapta erejét és tehetségét. Fontos, hogy mindig legyen mellette valaki, akit segíthet és tolhat maga előtt. Az igazi adottsága, háttérből irányítani. Ő az a nő, akinek a “nyaknak” kell lennie, és így mozgatja a “fejet”, vezetni családját és környezetét. Ő nem kerülhet előre, mert a sors nem fogja engedni. Lassan, de biztosan halad a célja felé, észrevétlenül veszi át a hatalmat, és olyan erős lesz a befolyása, hogy rajta múlhat mások jövője. Ez igaz a házasságára is. Partnere terheit átvállalja, és később nyög alatta. Rájön, hogy egyedül könnyebb lenne, és így kilép a kapcsolatból. Ez tévedés, neki ez nem hoz pozitív élethelyzetet. Csapdája az akaratának mindenáron való érvényesítése lehet.
Szil, Szilke, Sziló, Szilvi, Szilvike, Szilva, Szilvácska, Szili, Szilike, Sziszi
Sylvia
Silvia
Névnapi verses köszöntők, különleges névnapi képeslap,név jelentése, híres emberek.
Kedves látogató, különleges névnapi köszöntők, képeslapok, versek, viccek, aforizmák, idézetek, érdekes könyvek várnak rád! Lépj be a szavak varázslatos világába