április 15.
Óh, engedd meg, hogy meghintsem
Vélek orcád két felét,
Hogy velek köszöntsem, kincsem!
Szép nevednek reggelét.
Csokonai Vitéz Mihály
a feltámadott
görög eredetű férfinév női változata, latin formájában Anastacius férfinév rövidülésének lett a női párja
Célokat adni a családnak, környezetének, a lehetőségeik megvalósításához. Minden élethelyzetben azonosul akaratával és tetteivel, emiatt feladata a családért és a szeretteiért való küzdelem. Szorgalmas és kitartó azokban a helyzetekben, ahol céljai vannak. Nincs számára reménytelen helyzet, nem adja fel céljait. Ezért mások is elhiszik, hogy céljait meg tudja valósítani. Mindig éreznie kell, hogy szükség van s segítségére. Emiatt jó az a társ, aki hagyja, hogy küzdjenek érte, aki képes őt biztatni motiválni, de nem korlátozza. Ezt a gyengébbekért és az elesettekért érdemes leginkább tennie. Minden helyzetben a sikert célozza meg. A jó választás olyan életterület, ahol mások céljait és reményeit valósítja meg. Fel kell ismernie, hogy a makacsság nem jelent tévedhetetlenséget.
Névnapi verses köszöntők, különleges névnapi képeslap,név jelentése, híres emberek.
Kedves látogató, különleges névnapi köszöntők, képeslapok, versek, viccek, aforizmák, idézetek, érdekes könyvek várnak rád! Lépj be a szavak varázslatos világába.