KRISZTIÁN
március 13.
Kedves köszöntésül fogadd ma tőlem eme verset,
Rózsacsokorba rejtve küldöm az üdvözlő betűket.
Illatozzon néked, mint nyárba vetett szeretet szirom,
Szellő szárnyán érkező, vidáman ölelő mosolyom.
Zendüljön életed dalba, szerencse hangoljon táncra,
Titkokat üzen a holnap, reményt színez az akarat,
Igazzá szökkenő tervek, mohón lesik az új hajnalt.
Álmaidra ritmust hintsen a végtelen örömbe érlelt hit,
Nevess hát, amíg a szívedben érzőn dobban az édes lét!
Krisztián név jelentése:
Keresztény, Krisztushoz tartozó
Krisztián név eredete:
Latin eredetű, a Christianus névből ered
Krisztián név jellemzése:
A tekintély és a bölcsesség megjelenése. Elvárja, hogy felnézzenek rá. Keresi az olyan élethelyzeteket, ahol irányít. Mindig saját erejét és tudását felhasználva jut el a sikerekig.Amit kitűz maga elé, azt teljes szívvel csinálja. Mások is hisznek benne, hogy célját meg tudja valósítani. Hivatásában olyan pálya a megfelelő, ahol részt vesz a célok kijelölésében, vagy szabályokat tartat be. A környezetében lévőket kell segítenie. Olyan élethelyzetről szól, ahol más emberek sorsa fölött áll, és dönt róluk. Más emberek fölé helyezkedik, azt, hogy ezt miben teszi, az ő felelőssége lesz. Azonban ez alázat nélkül nem működik. Ez várható a párkapcsolatában is.Mindenben neki kell döntenie, a párja nem lehet vele egyenrangú. Veszélye a makacssága és az önhittsége. Fel kell ismernie, hogy a céltudatosság nem jelent tévedhetetlenséget.
Híres Krisztiánok:
Magyarok:
Botka Krisztián raliversenyző
Berki Krisztián tornász
Berki Krisztián labdarúgó
Budai Krisztián jégkorongozó
Darnel Krisztián író, tréner
Éder Krisztián (SP) énekes, rapper
Grecsó Krisztián író, költő
Józsa Krisztián oktatáskutató
Juhász Krisztián kalapácsvető
Kenesei Krisztián válogatott labdarúgó
Kolovratnik Krisztián színész, szinkronszínész
Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó
Németh Krisztián válogatott labdarúgó
Németh Krisztián Junior Prima díjas (2011) orvos, őssejtkutató[5]
Matuz Krisztián sportriporter
Nemes Krisztián műfordító
Nemes Krisztián katona
Nemes Krisztián zenész, dalszövegíró
Palkovics Krisztián válogatott jégkorongozó
Pars Krisztián kalapácsvető
Pogacsics Krisztián labdarúgó
Sárneczky Krisztián amatőrcsillagász
Simon Krisztián labdarúgó
Szabó Krisztián sakkozó
Szűcs Krisztián zenész
Takács Krisztián olimpikon válogatott úszó
Tímár Krisztián válogatott labdarúgó
Ungváry Krisztián történész
Vadócz Krisztián válogatott labdarúgó
Vermes Krisztián válogatott labdarúgó
Külföldiek:
Christian Bale angol színész
Christian Clavier francia színész
Hans Christian Andersen dán meseíró
Christian Barnard dél-afrikai orvos
Christian Dior francia divattervező
Christian Doppler osztrák fizikus
Christian Götz osztrák katona
Christian zu Leiningen-Westerburg osztrák császári tábornok
Cristiano Lucarelli olasz labdarúgó
Cristiano da Matta brazil Formula–1-es versenyző
Christian Morgenstern német költő
Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó
Christian Slater amerikai színész
Chrétien de Troyes ófrancia költő
Kristian Larsson Vikernes norvég zenész
Christian Ziege német labdarúgó
Björn Christian Ulvaeus dalszövegíró énekes zeneszerző az ABBA együttes tagja
Névnapi verses köszöntők, különleges névnapi képeslap,név jelentése, híres emberek.
Szeretettel üdvözöllek!
Kedves látogató, különleges névnapi köszöntők, képeslapok, versek, viccek, aforizmák, idézetek, érdekes könyvek várnak rád! Lépj be a szavak varázslatos világába